A kiállításunkban látható nyomódúcok, mintafák motívumkincse alapján azt állíthatjuk, hogy bennük több város és festőműhely képviseltette magát, valamint ezeken a 18-19. századi magyar mintaképzésre jellemző repertoár is kimutatható. A nyomódúcokon olyan stílusszintézis bontakozik ki, amelyben jól megfért egymással a (főként erdélyi/magyar) népművészetből származó fafaragás, hímzés és bútorfestés mintakincse, illetve a „grand art” (nagy művészetek) barokk és klasszicista díszítőelemeinek használata. A Goldberger műhely első, 1779-1828 közötti korszakában bemutatott nyomódúcok közül egyes darabokat csak kékfestésre, másokat kékfestésre és kartonnyomásra is használtak. A motívumok beazonosítása akkor a legkönnyebb, ha az adott festőműhely vagy festőkör mintakönyve megőrződött. Erre ad remek példát a magyar textilminta nyomatokat tartalmazó kézikönyv, amely a Magyar Királyi Kereskedelmi Minisztérium őrzésében volt sokáig és a címe: „XVIII. századi KARTON-MINTA-NYOMATOK”. E metszetkönyv minden dúca megmaradt, így ezekből válogattunk a Goldberger műhely korai, 18. századi részlegéhez.
A mintákat sok esetben maguk a kékfestő mesterek, műhelyvezetők nevezték el. Sokszor maga a nyomási funkció is szerepelt a névben: sorminta-bordűr (amely a kendők, terítők szélére nyomott díszes mintasávot jelentette), vagy ingminta, kendőminta. Volt, hogy egy adott műhelyen belül – legyen az népi, a paraszti kultúrát háziipar-szerűen kiszolgáló műhely, vagy egy centralizáltabb, az arisztokrácia igényeit kielégítő királyi manufaktúra – egy mintanév több mintát takart. Azok a motívumok, amelyek nem voltak sikeresek és nem találtak vevőkörre, nevet sem kaptak, s voltak olyanok, amelyek pont népszerűségük miatt a lokális egyediséget őrizték meg nevükben (pl. „szentesi cakkos”). A minták jellemzően növényi és állati ábrázolásokat, motívumokat tartalmaztak, ritkábban emberi, figurális jeleneteket (bibliai, szakrális, mitologikus). Nagyon elterjedtek voltak az absztrakt és a geometrikus mintázatok, valamint az apró, geometrikussá egyszerűsített virágminták.
A fent leírtak mindegyike igaz a 18. századi magyar nyomódúcok mintáira: vannak közöttük apró geometrikus és virágmintás darabok, bordűrdúcok, kendőnyomó mintafák, különleges labirintus-motívumos nyomó, illetve egy mitológiai témát (Cerés istennőt) ábrázoló, a gazdagsággal és a bőséges élelemmel kapcsolatba hozható mintafa. A legkülönlegesebbek azok a nagy szirmú, részletesen kidolgozott virágminták, amelyek elsősorban színes kartonnyomott kelmékhez, azon belül is lakástextilekhez készültek.
Orosz Diána, művészettörténész, muzeológus
Fotó: Óbudai Múzeum, Sárospataki Györgyi
