KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI 2014

A Kulturális Örökség Napjai Európa legjelentősebb épületlátogató hétvégéje. A „nyitott kapuk” néven is ismert hétvége célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét épített örökségünk szépségeire, egyben sérülékeny mivoltára. 2014. szeptember 20-21-én ingyenes városfelfedező sétákkal várjuk az Óbuda épített öröksége iránt érdeklődőket.

 

Sétáink:

2014. szeptember 20. szombat

11.00 Felekezeti séta. Óbuda vallásos élete a város történelméhez hasonlóan nagyon színes képet mutat. A séta során eme változatos vallási élet színtereit járjuk be. A séta állomásai többek között: az Óbudai Szentháromság-szobor, a Szent Péter és Pál templom a szalézi rendház, a zsinagóga épülete, a Kálvin közi református templom és parókia. Emellett megismerkedhetünk az óbudai evangélikus gyülekezet történetével, valamint az új vallási mozgalmak megjelenésével Óbudán (Hetednapi Adventista Egyház, Metodista Egyház, Magyar Evangéliumi Testvérközösség, Krisna-tudatú Hívők közössége). A vallás gyakorlásának ténylegesen szabad voltára – vagyis arra, hogy senkit nem érhet a vallása miatt hátrányos megkülönböztetés – Magyarországon, így Óbudán is egészen 1990-ig kellett várni. Ennek köszönhetően viszont egyre inkább visszatér Óbuda vallásos életének színes kavalkádja, a jelenleg működő 8 egyházával és több mint kéttucatnyi templomával, imaházával, kápolnájával és megannyi emlékművével, érdemes tehát végigjárni ezeket a helyszíneket.

A séta az Óbudai Múzeumból indul (bejárat a Szentlélek tér felől).

 

14.00 A muzeológus vezet - tárlatvezetés a Goldberger Textilipari Gyűjtemény állandó kiállításában. A kiállítás méltó emléket állít az 1784-ben, Goldberger Ferenc által alapított, és több mint 200 éven át fennállt textilgyár történetének. A tárlat egyrészt öt nagy egységre bontva mutatja be azt a folyamatot, amely során a néhány fős manufaktúraként induló kékfestőműhely – a család egymást követő generációinak modernizálása következtében – világhírű vállalattá fejlődött. Ezzel nem csak Óbuda életére volt nagy hatással, hanem meghatározó szereplőjévé vált a korabeli magyar gazdaságnak. Majd választ kaphatunk arra, hogy miként létezett a szocialista gazdaságpolitika korszakában, illetve mi vezetett a megszűnéséhez. Másrészt kiállításunk arra is törekszik, hogy a gyár fejlődésének bemutatása közben – számos interaktív elem segítségével – érthetővé tegye a textilnyomás technológiáját.

Helyszín: Goldberger Textilipari Gyűjtemény, III. kerület, Lajos utca 136-138.

 

15.00 Középkori séta. A séta során felidézzük a középkorban kiemelkedő szerepet játszó óbudai fejedelmi, királyi majd királynéi központ emlékét. S bár elenyészően kevés maradt fenn a korabeli épületekből, ezeknek egykori helyét megismerve képet kaphatunk a középkori városról, amelynek egyházi, illetve világi központja az Árpád-híd budai hídfőjének két oldalán  helyezkedett el. A séta állomásai: Fő tér és Szentlélek tér - Vöröskereszt utca - Kálvin köz 2-3-4. - Mókus utca - Perc utca sarok - Lajos utca 160., 163., és a mai zsinagóga előtti terület - Lajos utca 158. (Budapest Galéria) - Szent Péter és Pál főplébánia

A séta az Óbudai Múzeumból indul (bejárat a Szentlélek tér felől).

 

2014. szeptember 21. vasárnap

11.00 Text-túra. A séta a Goldberger gyár helyszíneit és a valaha világsikert megért óbudai textilipar történetét mutatja be. A séta a Goldberger Textilipari Gyűjteményben kezdődik. A program első részében megismerkedünk az egykor néhány fős manufaktúraként induló üzemmel, amelyet a Goldberger család egymást követő generációi folyamatosan modernizáltak és termékeikkel világhírű vállalattá fejlesztettek. Betekintést nyerünk az államosítást követő évtizedek történetébe is, amikor már csak nevében őrizte meg a gyár egykori fényét. A Text-túra második részeként együtt járjuk be a gyártelepet. A séta állomásai: Lajos utca - Perc utca - Fényes Adolf utca - Pacsirtamező utca

A séta a Goldberger Textilipari Gyűjteményből indul: III. kerület, Lajos utca. 136-138.

 

14.00 "Az emlékké nemesedett múlt…" - Zsidó emlékek Óbudán. Az óbudai zsidó közösség története a középkorban kezdődött, majd a törökök kiűzése után, a 17. században a Zichy uradalom területére visszatelepülő lakosok között nagyon hamar megjelentek az izraeliták is. A szabad királyi városokban nem telepedhettek le, Óbuda viszont befogadta őket. A 18. század utolsó harmadára Óbuda lett a korbeli Magyarország egyik legnépesebb zsidó közössége. Sétánk során felidézzük azokat az eseményeket, felkeressük azokat a helyszíneket, bemutatjuk azokat az egykori intézményeket, amelyek Óbuda zsidó közösségét alakították, meghatározták. Kiderül, ki volt Óbuda első zsidó lakosa, hogy hány zsinagógája volt az évszázadok alatt az óbudai zsidóságnak, és megtudhatjuk, mi is az a mikve.

A séta az Óbudai Múzeumból indul (bejárat a Szentlélek tér felől).

 

Minden programunk ingyenes. Regisztráció nem szükséges.

Bővebb információ:

Tóth Anita Eszter: 1/250-1020 vagy toth.anita@obudaimuzeum.hu

 

A Kulturális Örökség Napjai teljes programját itt találja.

KAPCSOLAT, ELÉRHETŐSÉG
CÍM: 1036 Budapest, Lajos utca 136-138.
EMAIL: info@obudaimuzeum.hu
TEL.: +36 (1) 250-1020
NYITVA TARTÁS
Kedd-vasárnap: 10-18
Hétfő: szünnap

 

JEGYÁRAK
Teljes árú: 1400 Ft
Kedvezményes: 700 Ft
ESEMÉNYEK